Itt hagyottmindenki, ismét egyedül vagyok.
Mindig is egyedül leszek, amíg meg nem halok.
Nincs az már oly messz, mindjárt ideér.
Véres csuklómról nem szűrad a vér.
Csak egyre jobban csorog, amíg össze nem esek.
Ez ellen én ugyan már semmit nem teszek.
Hisz én akartam ezt, véget vetni mindennek.
Mindent megpróbáltam, nincs már mit tennem.
Már csak percek kérdése, meddig élek még.
Rég el veszett már belőlem a remény.
Hogy változnak a dolgok, s boldog leszek.
De minden ugyan az...mármit is teszek.
Könnyeim már összeolvadnak a vérrel.
Azt hiszem egyre jobban félek...
Félek a haláltól, pedig utálom az életet.
Hiánba, már nem találom régi énemet.
Azt a vidám lányt akit mára mindenki elhagyott.
A szakadék szélén állok, s nincs már visszaút.
Szívem eddig bírtam nem bír több súlyt.
Csak ülök a földön, egy sarokban.
És egy kést szorongatok a markomban.
És csak nézem körülöttem a sok vért.
S rádöbbenek, hogy életem lassan véget ér.
Hát ennyit ér ez az egész élet...
Édesanyám már keres, még hallom a nevemet.
S ezután már semmi nem maradt...csak a tetemem.
A temetésen ott volt minden régi barátom.
S ekkora döbbentek csak rá: mér nem segítettek e leányon?
Mért hanyagolták el ennyi időn át?!
De túl késő...hisz emlék csak ő már...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése